Cserbenhagyott szobrok és szobrász
“Úgy érzem, cserbenhagyott a szakma, úgy érzem, cserbenhagytak a kollégák. Egyetlen egy szobrász nem állt ki mellettem, miután a fenyőfás provokációt követően, MEGRONGÁLTÁK két szobromat.” – írja az immár nem csak a művei által országos hírű Böszörményi István szobrászművész a Facebook fiókjában.
A keserű kifakadás közvetlen előzménye, a "fenyőfás provokáció", amelynek híre – kihangsúlyozva a szobrász etikettől messze járó szavait – a kib@szott fenyőfás sztoriként járta be, ha nem is Európát, de a magyar média tájait.
Az történt, hogy a BIOKOM, amely parkosítást végzett Pécsett, Böszörményi egyik kültéri szobrától mintegy egy méterre helyezett ki egy fenyőfát.
Nem kell ahhoz se erdőmérnöki, se szobrász iskolai végzettség, hogy előre lássuk: a fenyő gyökérzete hamarosan kidobta volna a szobor talpazatát a földből.
Böszörményi István provokációnak értékelte a faültetést. De mielőtt erre rátérnék, hadd világítsak rá arra, hogy a BIOKOM vezetőjéhez írt levelében a normasértő szavakat így indokolja:
” szobor mellé egy méterrel fát ültetni oly mértékű bunkóság, hogy rákényszerít a tőlem idegen hangvételre:
EGY HETE VAN ARRA, HOGY ÉPSÉGBEN ELTAKARÍTSA A KIBASZOTT FENYŐFÁJÁT A SZOBROM TÖVÉBŐL!”
Az esetről beszámoló médiumok “a tőlem idegen hangvétel” kitételre valamint a súlyos előzményekre nem irányítottak figyelmet, mert akkor nem lett volna olyan erős a kib@szott szó olvasót borzongató ereje.
Így módot adtak arra, hogy Böszörményi kijelentése a BIOKOM szépen megfogalmazott, kultúrára hivatkozó válaszának fényében egy összeférhetetlen, balhés, kulturálatlan embert feltételezzen a szobrász személyében.
Ennek a tanulságait persze a kőfaragás művészének is érdemes levonnia, hiszen elérte ugyan, hogy a fenyőfát azonnal eltávolítsák, de a közvélemény nem a BIOKOM kritikán aluli parképítői tevékenységéről, amatőrizmusáról, a park- és kerttervezés, majd a kivitelezés során elkövetett bődületes hibájáról, hanem az ő “modortalanságáról” beszélt.
A fenyőfás esetet követően előbújtak a szoborrongálók is, akik Böszörményi két szobrát akarták fényes nappal ledönteni. Sajnálatos módon Pécs nem csak a hivatalos szlogenben leírt módon, a kultúra városaként, hanem a szoborrongálók városaként is megnevezhető. A témához kapcsolódó Facebook bejegyzésemhez szabályos gyűjteményt csatoltak a hozzászólók megrongált pécsi szobrokból (és faldíszekből):
Egy kis részlet Böszörményi tolla alól megrongált pécsi szobrokról:
"...Mohácsi András barátom szobrát nem leöntötték, hanem ledöntötték. Milyen eljárás indult akkor? Milyen eljárás indult, amikor korábban, ugyanott, megrongálták Miklya Gábor szobrát? Milyen eljárás indult, amikor ugyanott ledöntötték Nyári Zsolt szobrát? Ezek a szobrok, Pécs városának egy fillérjébe nem kerültek, és Pécs városa ennyire is becsüli őket. Ahogy, Taubert László ajándékszobrát sem becsülte semmire, mely szobornak a falloszát lopták el. Milyen eljárást indítottak a pénisztolvaj ellen? Milyen eljárás indult, az ellen az intézményvezető ellen, aki láncfűrésszel daraboltatta fel Hegyi Csaba szobrát? S még meg sem említettem, Kuti László, négy éve készült szobrát, melyet a mai napig nem fizettek ki neki."
Magára hagyták a pályatársai?
Böszörményi “elmagányosodásának” oka mélyebben rejlik, mint a “kib@szott fenyőfa” gyökere.
2014 végén Pécs, a város sétálóutcájának elején, ünnepélyes keretek között adta át Kligl Sándor aranyló kályhazománccal ékes, szándéka szerint Weöres Sándornak emléket állító szobrát.
Az ünnepséget Böszörményi István bekiabálásokkal zavarta meg és az állami-önkormányzati szintre emelt korrupció elleni tiltakozásul liszttel szórta le a kligl-ipar egyentermékét.
A szobor megszületésének körülményei valóban hátborzongatóak. Kligl művei a polgármesternek tetszettek meg (!), ennek nyomán pályázott a város konkrétan Kligl-műre. Vagyis nem a (politikailag hű) szobrász pályázik mostanság Magyarországon, hanem a (politikailag hű) városok! Így nem volt ebben az esetben sem kizáró ok, hogy Kligl a pályázatot elbíráló (politikailag hű) NKA pénzei felett is rendelkezik. Így jogilag nem mondható ki a lényeg, hogy Kligl dönt Kligl pályázatáról.
Kiderült az is, hogy a mű tervét eredetileg, finom megközelítésben nem felhőtlenül dicsérő szakvéleményt megmásították! Kiderült még, hogy politikai nyomásgyakorlás is történt, hogy Kligl terve nemes művészetté, megvalósult szoborrá magasztosuljon.
A lisztszórás miatt Böszörményi Istvánt garázdaságért elítélték.
(Beszámolóm a perről: > A Böszörményi ítéletről).
És most elérkeztünk a gyökerekig.
Az érzékeny művészt garázdának minősítik, a korrupció résztvevői pedig vígan élik tovább megszokott életüket. Böszörményi innentől kezdve GarázdArt-nak mondja a maga munkásságát.
Ebbe a sarokba szorítva - lélektanilag érthető módon - az érzékeny művészlélek már hajlamos minden történésben támadást vélni. Elég egy szobrát veszélyeztető fa...
A művészt lassan kerülni kezdik társai, az ilyen “lázadó ember” barátsága nem tesz jót az állami, önkormányzati megrendelések lehetőségének.
Ez a “csendbe menekülés”, a kiállás, a szolidaritás hiánya a társadalom minden szegletében megfigyelhető. A nagy kussok idejét éljük.
Ezt a fájó csendet egyszer talán majd szoborba önti valaki.
***
Még pécsi szobrokról:
Szobrok, utcanevek - felborult pécsi közmegegyezés
