Ma másképp szeretjük a halat
- Ön állatorvos? - kérdezi tőlem elsőként a turista csoportból egy hölgy, látva, hogy a pontypárnára emelt hal száját sprayvel befújom.
- Nem, nem vagyok állatorvos - felelem, majd hozzátoldom, hogy huszonegyedik századi horgász vagyok, vagyis kíméletesen bánok a hallal, pontypárnát használok és fertőtlenítem a sebet, amit a horoggal ejtek rajta.
Abaligeten vagyunk, ahol a horgásztó a cseppkőbarlanghoz közel tükrözi vissza a napsugarakat. A barlangi belépésre várva, vagy a mélyben tett kirándulás után sokan tesznek még egy sétát a horgásztó körül.
S ha éppen termetes pikkelyest emel partra egy horgász, akkor felhördülés hallik, a fák magasáig röppen az oh, meg a hú. (Ebben a németek járnak elől, az ő tetszésnyilvánító oh-juknál nincs fergetegesebb.)
A kristálytiszta barlangi karsztvíz táplálja a csónakázó és a horgász tavat is, nem csoda, hogy itt jó erőben lévő pontyokat, amúrokat, kárászokat, süllőket emelnek partra a szerencsésebb horgászok.
Horgászszerencse
Persze nem csak szerencséről van itt szó. A horgászok legnagyobb része leül a part mellé és a tó közepét célozza meg. Na, az ő esetükben tényleg nagyon kell a szerencse.
Én inkább a part közelében horgásztam ma, remélve, hogy a napsütésben melegedő partszéli víz partközelbe csábítja az uszonyosokat. A fenti képen látható 14,00 kilogramos pikkelyes ponty lett a jutalmam.
Jutalom alatt persze nem a halhús értendő - hiszen az öt kilogramnál testesebb pontyokat nem lehet elvinni -, hanem az élmény, ami a legdrágább kincsek egyike a huszonegyedik században.
***
Más horgászélményeim:
