Miért lettünk vállalkozók?

A rendszerváltás után számtalan magyar előtt nyílt meg az út, hogy vállalkozóvá legyen.
Százezrek szükségből, munkahelyük megszűnése miatt lettek “kényszervállalkozóvá”. Mások viszont a lehetőséget meglátva, az alkalmazotti létet ledobva lettek “a maguk urai” – kisvállalkozók.
A vállalkozói lét megteremtéséhez számos valós és legendába illő példa adott rugókat. A nyaranta a Balatont elözönlő “nyugatnémet” Mercedesek mellett a köznyelv is adott némi támpontot. Gyerekkoromban ha valamit nagyszerűnek véltünk, így adtunk hangot tetszésünknek: – Hű, apám, ez milyen maszek!

 

Később, a szocializmus végső szakaszában azért már látszott a gebinesek, a gazdálkodók, a fröccsöntő kisiparosok, a GMK plusz munkájából hasznot hozók irigylésre méltó gyarapodása.

Vállalkozó lettem

Emlékszem, hogy az első számláimat milyen keservesen állítottam ki. Erősen törtem a fejem, vajon erkölcsös-e annyit kérnem, amekkora összeget a számlára tervezek írni.
Ma már tudom, mennyire nevetséges voltam ezzel a dilemmával. Bennem – jelképesen persze - még ott munkálkodott Timur és csapata, egy közösségi, vagy legalábbis közösséginek gondolt társadalom vállalkozás-idegen gondolat- és érzelemvilága.
Miközben én ezekkel és a kapitalizmus kemény szabályainak ütközésével viaskodtam, addig tőlünk nyugatra a többgenerációs vállalkozó-palánta a lehető legtermészetesebb módon a profitmaximálás fortélyait leste el őseitől.

Ma már kicsit többet tudok az árképzésről, az árak hatásáról a piacon

Bár nálunk még nincsenek rendszeresen óriási tömegjelenetek, verekedések az áruházakban, mint a Fekete pénteknek nevezett (Black Friday) karácsonyi őrületnek és hasonló leárazásos akcióknak tőlünk nyugatabbra, de a termékek ára erősen növeli vagy csökkenti vásárlási kedvünket.

keresőoptimalizálás autókölcsönzés duguláselhárítás marketing
Az árakat illik feltüntetni. Normál bérleti árak egy budapesti autókölcsönző honlapján


Árérzékeny piacon, mint amilyen a magyar piac is, igen kedveltek az akciós árak. (Persze itt is lehetnek hátulütők: rá lehet szoktatni a vásárlót, hogy normál áron ne vásárolja a terméket, várja ki a szinte folyamatos akciózás új periódusát. Nálunk manapság egyes kapszulás kávékkal folyik ilyen, szinte soha véget nem érő akciózás.)

keresőoptimalizálás autókölcsönzés duguláselhárítás marketing
Akciós árak egy budapesti kanapé specialista bútorboltban


Az ár a marketingmix fontos eleme. A klasszikus felosztás (4P) szerint az árpolitika (price) mellett a termékpolitika (product), az elosztáspolitika (place) és a kommunikációs politika (promotion) alkot szerves egységet. 

keresőoptimalizálás autókölcsönzés duguláselhárítás marketing
Marketingmix


A klasszikus árképzés a költség + nyereség = ár képlet alapján adódik.
Ám a piac lehetővé teheti, hogy ennél magasabb árat realizáljon a gyártó és kereskedő. Ilyen lehetőség például az újdonság, vagy a magas minőség, amelyek által növelt áron lehet eladni a terméket (például a nagy tudású, szuper éles képet adó laptopot) vagy szolgáltatást (például a meggyőző referenciákkal rendelkező keresőoptimalizálást).
Viszont a verseny, a magas készlet – új áru érkezése, az idényjellegű áruféleség idényének múlása (például a fürdőruha nyár végén) alacsonyabb árért kiált.

keresőoptimalizálás autókölcsönzés duguláselhárítás marketing
Rugalmas bevezető ár, vagyis az akciós ár még a megrendelt variációra is érvényes.
Forrás: egy specialista bútorbolt.


Marketing a magyar kisvállalatoknak

Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg Rekettye Gábor fantasztikusan hasznos könyve Marketing a magyar kisvállalatoknak címmel. Ebben számtalan marketing fogalommal ismerkedhetünk meg vállalati példákon keresztül, így az ár kérdéseivel is.
(Rekettye Gábor művében a termelő munkában elfoglalt korábbi pozíciói, egyetemi oktatásban eltöltött évei az elmélet és a gyakorlat egységét alapozták meg. Életútjából kiemelném: a Magyar Kereskedelmi Kirendeltség vezetője volt Tokióban, valamint továbbképzését a Hardvaron valósította meg.)

keresőoptimalizálás autókölcsönzés duguláselhárítás marketing
Különleges árkedvezmény (sárgával kiemelve, pirossal aláhúzva) erős versenyű piacon, egy Duguláselhárítás, csatornázás szolgáltatást ígérő honlapon: kiszállási díj nélkül

Említett könyvében Rekettye Gábor hat árstratégiát ismertet.

  1. Alacsony árak – hogy behatoljunk a piacra
  2. Magas árak a maximális nyereség lefölözése érdekében
  3. Nagyon alacsony árak a konkurencia ellehetetlenítésére
  4. Racionális árak az elfogadható mértékű profit biztosítására
  5. Versenyárak – a piaci eredményesség érdekében
  6. Az eladások és a nyereség növelését célzó árak

Fogyasztóként nem árt ismernünk az árképzés taktikáit, hogy vásárláskor ne csaphassanak be bennünket, illetve ahol és amikor lehet árkedvezményt érvényesíthessünk. (Például új autó vásárlásakor érdemes megnéznünk, hogy a csereautó beszámításnál megadott kedvezőbb árat cserébe vitt autó nélkül is elérhetjük-e. Biztosan akad olyan kiskereskedő, akinél majd vásárolhatunk így.)

Mégis van kapcsolat ár és erkölcs között?

Átverésről a marketing bibliájának számító Marketing menedzsment c. könyvében Philip Kotler is ír.
A "Lélektani árengedmény" fogalma alatt ismerteti azt a tisztességtelen eljárást, amely szerint az értékénél jóval magasabb áron indítanak el egy terméket, hogy aztán brutális “árkedvezményt” adva a reális áron értékesítsék.

Lám, az erkölcsnek legfeljebb ilyen szerepe lehet az árképzésben, nem úgy mint nálam, közel három évtizeddel ezelőtt :-)

Bognár László
az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese
keresőoptimalizáló