kanapé ablak hotel

Spot - vagyis rövid reklám célú filmecske

Egyre több honlap lepi meg olvasóit - lassan azt mondhatjuk: nézőit - egy rövid filmecskével. Ezek célja, hogy a potenciális vásárlóhoz közelebb hozza a terméket.
Előfordul, hogy ezt nem is rejti véka alá a kisfilm felkonferálása, egyenesen tudatja, hogy itt bizony az ő meggyőzéséről fog szó esni.
Persze nem minden ilyen mozgókép alkotás kerül honlapra, van amelyik a YouTube-on vagy más ilyen típusú gyüjtő helyen kerül elhelyezésre, a lehívhatóság szándékával és lehetőségével.

Egy kis visszapillantás

Valaha magam is a filmkészítők táborába tartoztam, s a harkányi fürdő megbízásából PR-filmet készítettem, amit a nosztalgia kedvéért meg is mutatok, két megjegyzéssel:

  • a harkányi gyógyfürdő ma már egészen másmilyen, ez már egy másik évszázad, sőt másik évezred;
  • a filmecske arra is jó példa, hogy ilyen terjedelmű (6 perc 20 másodperc) alkotást honlapra nem nagyon érdemes feltenni (legfeljebb a linkjét), mert nem feltétlenül filmet nézni jön a látogató, nem ebből nyeri a primer információkat;

https://www.youtube.com/watch?v=ZHPf81fvsAg

Milyen elvárásaink lehetnek?
A videónk legyen érdekes, információban gazdag, új jelenségre, termékre rámutató.

Új vásárlói magatartás a bútorkereskedelemben

Nézzünk egy példát arra - egy Stagra bútorokat is forgalmazó bútorbolt jóvoltából - hogy milyen új tendenciákat fedeznek fel az eladók a bútorgyártás és a kanapét, ülőgarnitúrát vásárlók viselkedésében.
Ezek az ismeretek nyilván segítik a forgalmazót a beszerzendő áruk körének meghatározásában - (a Stagrának Szarvason is van partner üzlete - kanapé), miközben a potenciális vásárlót is orientálják!

Terméktulajdonság

Következő példánkban egy termék tulajdonságaival ismerkedhetünk meg, ezáltal teremt a gyártó- és forgalmazó (Internorm Ablak) kedvet a terméke megismeréséhez és végső soron annak megvásárlásához. Ez a film van annyira érdekes az Internorm szerint, hogy a honlapja címoldalán (!) helyet kapott. Én nem vitatkoznék velük, aligha van erről a döntésükről ellenvéleményem!

Megmutatják a helyszínt

Olyan típusú videóval is találkozhatunk, amelynek célja a hely bemutatása. Erre is mutatok példát, egy pécsi hotel honlapon is ajánlott szálloda mutatja meg belülről magát. A "bevonódási élmény" nyomán, aki itt foglal szobát, az tudni fogja, hová kerül majd, és oda érkezve már otthonosan fogja érezni magát.

Ugyanennek a szállodának van televíziós adáshoz készült PR-filmje is, amit azzal a szándékkal mutatok meg, hogy lássuk a különbséget a spot és a szöveg alátámasztását szolgáló tv-s PR között:

Míg az első videót "elbírja" a honlap, a másodikhoz szerencsésebb csupán linket adni.

Előadás videón

Ebben a csoportban talán a legismertebbek a TED előadásai. De "szólóban" is találkozhatunk a YouTube-on izgalmas, magyar előadó által prezentált előadás-videóval.
Egy ilyen típust megtestesítő, ismeretterjesztő videót is megszemlélhetünk az Aarenson Consulting fejvadász és munkaerő közvetítő cég képviselőjének jóvoltából:

Mindenesetre látjuk, hogy a weben egyre uralkodóbbá válik a kép, és ezen belül is a mozgókép. Ezért érdemes elgondolkoznunk, hogy mi mire való a kameránk végpontján megjelenő jelenetekből.